Szerb Antal idézetek :)

Rousseau Vallomásairól

“[...] előtte egy önéletrajzíró sem törekedett ilyen mértékben az őszinteségre. Elődei legföljebb őszintén elmondták, hogy mi történt velük. Rousseau számára az őszinteség öncélúvá lett, neki nem a történet a fontos, amelyet őszintén elmond, hanem az, hogy őszintén mondja, mindegy, hogy mit. Őszinteségében annyira megy, hogy talán még hazudik is,hogy műve annál őszintébben hasson. [...] előtte senki sem írt ilyen szörnyű dolgot önmagáról; Rousseau meg akarta mutatni, hogy ő annyira őszinte, hogy még ezt se hallgatja el. Még azt se hallgatta el, ami nem is volt igaz. Igazi művész volt.”

Rousseau Vallomásairól 2

“[...] Mme de Warens újra Svájcban, Chambéryben telepedett le, Rousseau visszatért hozzá. [...] – ez a körülvattázott élet felelt meg legjobban Rousseau természetének, amely nem volt alkalmas arra, hogy felvegye a harcot a világgal. De ez a paradicsom is arra volt rendelve, hogy elveszített paradicsom legyen. Jean-Jacques megbetegedett. Úgy képzelte, hogy polip van a szívében, és elutazott Montpellier-be, hogy gyógyíttassa magát. Itt a tudósok megnyugtatták, hogy nincs polip a szívében. Rousseau visszautazott, de már későn érkezett. Mme de Warens közben egy egészségesebb fiatalemberrel töltötte be az ő helyét, és Jean-Jacques polip nélkül is összetört szívvel távozott”

A század betegsége

“A mal du siécle, a század betegsége, a múlt század betegsége volt. Ma már meg sem értjük ezt a betegséget, a múlt század olyan messze van. Semmi sem olyan elavult, mint ami tegnap történt; a görög ókor nem régimódi, nagyapáink ideje az.
A ’század betegségét’ ‘világfájdalomnak’ is nevezték. A világfájdalom fájdalom a világ miatt; fájdalom, hogy a világ olyan, mint amilyen, és nem olyan, mint ahogy a költők megálmodták. [...] De a főbaj, a század betegsége, Byron lelkében ült. [...] És hányan követték ebbe az akart, gondosan őrzött szomorúságba! A férfiak sötét arckifejezéssel léptek be a társaságba, titkos bánatukat feltűnően titkolva. A hölgyek ecetes salátát és krétát ettek, hogy sápadtak legyenek, vagy nem ettek semmit. [...] Byron hatása alatt azután az evés kiment a divatból az előkelőbb lelkek között; nem azért nem ettek, mert az elhízástól féltek, mint kortársnőik, hanem azért, mert az étvágy nem volt összeegyeztethető a világfájdalommal.”